• Projekt neve:
Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése Homokmégyen és Öregcsertőn
• Projekt leírása:
A Dél-alföldi regionális Operatív Program keretein belül meghirdetett „Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése/Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-járóbeteg szakellátás korszerűsítése” pályázati eljárás keretében Homokmégy Község Önkormányzata fejlesztésére nyert vissza nem térítendő támogatást.
Jelen beruházás során Homokmégyen, az orvosi rendelőnél a korábbi rendelő – lakásösszevonást szüntetjük meg, nyílásbefalazással és a hozzátartozó munkafolyamatokkal együtt. A régi, elhasználódott PVC burkolatot kőporcelán lapra cseréljük. A pallótokos, redőnytokos ablakokat kibontásuk után fokozott légzárású ablakokra cseréljük a szükséges áthidalók beépítésével, vakolatok javításával, kiegészítésével, a homlokzat és kapcsolódó helységek festésével
Öregcsertőn az orvosi rendelő alapterületét kívánjuk bővíteni az épületben található orvos lakás területével úgy, hogy a háziorvos ellátás mellett az iskolaorvosi-és védőnői feladatok megfelelő végzése is biztosított legyen. A felújítás során az épület teljes burkolatának-, nyílászáróinak-, tetőszerkezetének-, héjazatának-és, épületgépészetének cseréje-, akadálymentesítése is megvalósul.
A projekt 2010. augusztus 1-én kezdődött meg, zárása 2011. július 31-én várható.
A projekt tervezett összköltsége: 48 219 697 Ft
A projekt elszámolható költsége: 48 069 697 Ft
Az elnyert támogatás mértéke: 89,9 %, melynek összege: 43 262 725 Ft
Projektazonosító: DAOP-4.1.1/A-09-2010-0023
• Irányító Hatóság: Dél-alföldi Operatív Program Irányító Hatósága
• Pályázat kiíró: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
• Közreműködő Szervezet: VÁTI Nonprofit Kft. Békéscsabai Területi Iroda
• Kedvezményezett neve és elérhetősége:
Homokmégy és Öregcsertő Községek Önkormányzata
6341 Homokmégy, Kossuth L. u. 16.
6311 Öregcsertő, Kossuth L. u. 141.
Telefon: +36/78/454-065 Homokmégy
+36/78/456-192 Öregcsertő
• Közreműködő szervezet neve és elérhetősége:
VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.
1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32.
Telefon: 06-1/224-31-00

