Kitüntetett figyelem irányul a homokmégyi általános iskola első osztályos gyermekeire, akik bizonyára a legifjabb fellépői lesznek az idei Sziget Fesztiválnak. Nem is akármelyik helyszínen állnak majd színpadra a tavaly Európa legjobb zenei fesztiváljának megválasztott kavalkádon: az apróságok a Nagyszínpadon mutatják be műsorukat.
A Sziget Fesztivál első napján egy nagyszabású emlékkoncert által tiszteleg a hazai könnyűzene krémje a betegsége miatt idén tragikus hirtelenséggel és fiatalon elhunyt Bódi László, vagy ahogy mindenki ismerte és szerette, Cipő, a Republic együttes egykori énekes-dalszerzője előtt. Az augusztus 5-i nagyszínpados koncerten közreműködik majd többek között a Magna Cum Laude, ByeAlex, a Bikini, Fenyő Miklós, a Compact Disco, Keresztes Ildikó, a Hooligans és még sokan mások, köztük a homokmégyi általános iskola első osztályos diákjaival – áll a rendezvényt hirdető plakátokon. Mint megtudtuk, az apróságok a Republic „Ezt a földet választottam” című szerzeményére készült koreográfiájukkal vezetik majd fel a magyar zenei világ nagyjait.
Jenei Erika tanárnő készítette fel a gyermekeket. Ez a produkció az idei március 15-i műsorunkra készült és már ott is nagy sikert aratott a Művelődési Házban.